udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Ciobanu, Constantin

2006. szeptember 6.

Constantin Ciobanu megyei ügyész kihallgatta az almásréti áramlopás kapcsán tanúként beidézett Réthi Csabát, Réthi Miklóst és Vatány Csabát. A kihallgatást követően Réthi Csaba elmondta: furcsa módon azt tapasztalta, hogy az iratcsomó nagyon megvékonyodott, az ő tízoldalas feljelentő nyilatkozata sem volt benne. A rendőrség az almásréti rendőrvilláknál dolgozó három napszámos ellen is vádat emelt az áramlopás miatt, hiszen ők is ott voltak, és tudtak a dologról. Ők a rendőröktől kapták az utasítást, hogy a karókat szereljék fel a villanyvezetékre, nem jószántukból lopták az áramot – hangsúlyozta Réthi, aki azt sem érti, hogy a kézdivásárhelyi villanytelep három munkatársa által tetten ért Aurel Blajt meg sem említették. Réthi azt is kifogásolja, hogy az ügyészség a rendőrök ellen valló Tóth Gábort nem hallgatta ki, és a büntető jegyzőkönyvet aláíró Dimény H. Árpád újságíró sem szerepelt a tanúk között. Az ügyész azt tanácsolta Réthiéknek, fogadjanak védőügyvédet, mivel a következő kihallgatás már az ő jelenlétében lesz. Réthi úgy látja, hogy az áramlopás miatt végül is ők hárman fognak bűnhődni, és az áramot lopó rendőröket tisztára mossák. /(Iochom): Az ügyészségen megkezdődött a tanúk kihallgatása (Lemhényi áramlopó rendőrök). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./

2007. november 8.

Terrorista cselekedetek gyanújával bűnvádi feljelentést tett a bukaresti Kommunizmus Bűncselekményeit Feltáró Intézet Nicolae Plesita nyugalmazott tábornok, valamint öt egykori román diplomata ellen. A kormány által két évvel ezelőtt létrehozott intézmény azzal vádolja a Szekuritáté Külföldi Hírszerzésének (DIE) volt parancsnokát és a öt volt bonni diplomatát, hogy közreműködtek a kommunista rezsim ellenállóinak meggyilkolásában, valamint megfélemlítésében. Az intézet szerint Nicolae Plesita, Dan Mihoc, Constantin Ciobanu, Ion Constantin, Ioan Lupu és Ion Grecu szervezte meg többek között 1981-ben a Ceausescu-diktatúra három nagy ellenállója, Paul Goma, Nicolae Penescu és Serban Orescu ellen irányuló – végül sikertelennek bizonyult – merényletet, amelynek során csomagba rejtett pokolgépet küldtek a célszemélyeknek. Másokat Plesitáék mérges gázzal, illetve bérgyilkosok alkalmazásával igyekeztek eltenni láb alól. Különben a feljelentést a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), a CIA-tól, a kelet-német (STASI), valamint a magyar titkosszolgálattól (BM) származó dokumentumokra és tanúvallomásokra alapozták. A Marius Oprea történész vezette intézet korábban hasonló eljárást kezdeményezett 210 egykori börtönparancsnok és a gyermekeket beszervező szekustiszt ellen is. Augusztusban arra is javaslatot tett, hogy a volt szekusok és a politikai rendőrséggel közvetlenül együttműködő személyek nyugdíját csökkentsék a szakképzetlen munkásokéval egyenértékű szintre. Ez a rendelkezés egyebek mellett Nicolae Plesita szekustábornokra is vonatkozna, aki jelenleg ötezer lejes nyugdíjban részesül. A bukaresti katonai ügyészség által véglegesített bűnügyi dossziéban azzal gyanúsítják a DIE volt parancsnokát, hogy Ceausescu utasítására legkevesebb hét merénylet végrehajtásával bízta meg a Sakálként elhíresült nemzetközi terroristát. Carlos, azaz Iljics Ramirez Sanchez 1981. február 21-én például a Szekuritáté megrendelésére robbantott a Szabad Európa Rádió müncheni szerkesztőségében. /Rostás Szabolcs: Szekusok célkeresztben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék